Mit jelent számomra az Iyengar jóga?

Kicsit többet és kicsit mást, mint amit a Google elsőre kidob, de kezdjük innen.

Az Iyengar jóga tradicionális indiai jóga irányzat, mely gurujáról, B.K.S. Iyengarról kapta a nevét. A metódus nagyon precíz, sok instrukciót alkalmaz, ezáltal nagyon biztonságos. Leglátványosabb része, hogy sok eszközt használ, melyek segítenek abban, hogy mindenki számára kivitelezhetőek legyenek a pózok, hosszabban benne lehessen lenni azokbant, illetve segítsenek testünk szimmetriáját erősíteni. Nagy hangsúlyt helyez az időzítésre, hogy minden ászana sor alaposan felépített legyen és hogy a gyakorló egyéni fizikai és mentális helyzetéhez tudjon alkalmazkodni.

És most megosztanék a hivatalos verzión túl is pár gondolatot, ami miatt ez a legjobb jógairányzat (legalábbis számomra).

Leköti az agyam

Sosem felejtem el a legelső Iyengár órát, amin részt vettem Ábrahám Katánál. Akkoriban nagyon stresszes munkám volt, szétesett napjaim, de 90 percig csak és kizárólag az órára és magamra fókuszáltam. A sok instrukció, az eszközhasználat teljesen lekötött és a mai napig is mindig a mostban tart.

Változatos

Minden óra teljesen más, minden sor egyedi, mindig máson van a hangsúly és az eszközök nagyon játékossá tudják tenni a gyakorlást.

Folyamatosan újabb kihívás elé állít és nem engedi, hogy megúszd.

Akár fizikai, akár lelki síkon jön egy kihívás, és tegyük fel, hogy egy-két órán, egy-két hónapig, vagy akár évig elsumákolod, biztos, hogy szembesít vele és nem enged tovább, amíg meg nem dolgozod azt.

Tanár-tanítvány viszony

Számomra nagyon inspiráló az, ahogy az Iyengar oktatók és gyakorlók együtt jógáznak és tanulnak, A módszerben lévő alázat megerősíti, hogy egyikünk sem különb a másiknál, csak épp máshol tart. Iyengar jóga oktatóként folyamatos szupervízió és képzés alatt állunk, de egy “igazi” Iyengaros nem is szeretné ezt máshogy csinálni.

Nem bélyegez meg, hanem lehetőséget kínál.

Ha nem vagy elég hajlékony, ha nem vagy még elég erős egy-egy póz kivitelezéséhez, ha valamilyen sérüléssel küzdesz, mindig van alternatíva.

Szóval csak javasolni tudom, hogy legyél nyitott az irányzat és önmagad felé, és vágj bele!

Szerző: Tóth Ildi

5 Egyszerű Jógapóz a Reggeli Felfrissüléshez

Kattints, és ingyenes videónk segítségével kezdd a napot frissen és energikusan!

További bejegyzéseink

Őszi hangulatú Iyengar-jóga gyakorlás támogatott Dwi Pada Viparita Dandasana pózban – hátrahajlás az immunrendszer erősítéséért és a mellkas megnyitásáért.

Őszi immunerősítés jógával – amikor az idegrendszer az első védelmi vonal

Ősszel nálunk otthon szinte menetrendszerű, hogy valaki szipog vagy köhög. Az ovis kisfiam nap mint nap újabb bacilusokat hoz haza, ...

Részletek...
hasizom erősítés jógával

A hasizmaim miatt fáj a hátam?

Jógaoktatóként azt tapasztaljuk, hogy a legtöbben két okból kezdenek el jógázni. Az egyik, hogy egy stresszkezelő módszert keresnek, a másik ...

Részletek...
tengerparti jóga

Hogyan jógázz nyaralás alatt? Hoztunk 5 tippet!

Hurrá, nyaralunk! Végre kicsit kiszakadsz a mókuskerékből, van időd lelassulni, későn kelni és kapcsolódni önmagadhoz. De nehéz elképzelni, hogy a ...

Részletek...